Magyarországon, illetve a Világ más országában élni

Tőkés László EP képviselői jelölése

Mint gondolom már értesültetek róla, az erdélyi jobboldal egységesen támogatja Tőkés László független indulását az EP képviselői helyért a májusi EP választásokon, amihez 100.000 aláírás szükséges. A Hivatalos közlönyben megjelent immár az aláírási ív, ezért megkérek mindenkit, aki támogatni szeretné a Püspök Úr indulását, sőt vállalja, hogy a környezetéből támogató aláírásokat gyűjt (természetesen csak román állampolgároktól), e-mailben (progyma@yahoo.com) jelentkezzen nálam, és én csatolva elküldöm a nyomtatványt. A betelt aláírási íveket összegyűjtve vállalom, hogy továbbítom azokat az illetékeseknek. Előre is köszönöm a segítségeteket!

Gyergyói új templom

Otthoni újságokat meg internetes hírportálokat böngészve az a benyomásom, hogy a bucsin negyedi templom építése anyagi okok miatt eléggé lelassult. Nem tartozom a tehetősek közé, egyelőre csak csekély összeget tudnék erre áldozni én is. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha néhány ilyen kevésbé tehetős ember csekély összegével kisegítenénk az épülendő Szent istván templomot? Szóljatok hozzá az ötlethez.

szolidaritás

Úgy gondolom, hogy a leendő egyesületünk egyik fontos célja lenne támogatni azokat, akik úgy döntenek, hogy elhagyják Gyergyót és Magyarországon keresnek megélhetést.
Két fiatal csíkszeredai lányról tudok (igaz, hogy nem gyergyóiak, de ez ilyenkor nem hiszem, hogy sokat számítana), akik segítségemet kérték. Ők jelenleg állást keresnek (hogy albérletüket kifizethessék) és néhány, a háztartásban nélkülözhetetlen dolgot. (Én az álláskeresésben csak annyival tudtam besegíteni, hogy kitettem a hirdetésüket az expressz honlapjára.) Ha van valakinek megunt, eldobásra váró, de még használható dolga (ruha, edény, bútor, stb.), kérem írja meg ide (elérhetőséggel együtt), hátha valamelyik szerényebb körülmények között élő honfitársunk hasznát venné.

adófelajánlás

Nem saját ötletem, de azért müködhet: a külföldön dolgozó gyergyóiak (és itt az egész Gyergyószékre gondolok) segíthetnék Gyergyót az éves 1-2%-os adófelajánlásaikkal. Ehhez nem kellene más, mint bejegyeztetni egy egyesületet és müködtetni, a befolyó összeget pedig hasznos célra fordítani (pl.

XML csatorna